BOLDOG MESZLÉNYI ZOLTÁN PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ - MÁRCIUS 4.
Meszlényi Zoltán 1892. január 2-án született
Hatvanban. 1915. október 28-án Innsbruckban szentelték pappá. 1917-től
érseki szertartó és levéltáros, 1920-tól érseki titkár. 1937. október
28-án püspökké szentelték. Püspöki jelmondata: 'Fidenter ac fideliter' -
bizalommal és hűséggel. 1950. június 17-én esztergomi káptalani
helynöknek választották. 12 nap múlva, június 29-én elhurcolták
Esztergomból. A kistarcsai börtönben a kegyetlen bánásmód következtében
1951. március 4-én halt meg. Jeltelen sírjának holléte, akárcsak a halál
időpontja sokáig ismeretlen volt. Hamvas Endre csanádi püspök már 1956
szeptemberében szerette volna exhumáltatni és áthelyezni a földi
maradványokat az esztergomi bazilika kriptájába. A forradalom eseményei
azonban meggátolták ezt. Végül 1957-ben az egykori börtönlelkész
segítségével állapították meg, hogy Meszlényi Zoltán az Új köztemető
egyik sírja alatt nyugszik. Az újratemetésére azonban csak 1966. június
23-án szállították át a koporsót az esztergomi bazilika altemplomába. A
nyilvánosság kizárásával tartott szertartáson csupán néhány paptársa
jelenhetett meg. Boldoggá avatására 2009. október 31-én került sor az
esztergomi bazilikában.
'Mindenható örök Isten, aki Zoltán püspököt és vértanút apostoli
buzgóságáért a dicsőség koronájával ékesítetted, add meg kérünk, hogy
példáját követve nevedet bátran megvallva élhessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
IMA BOLDOG MESZLÉNYI ZOLTÁN KÖZBENJÁRÁSÁÉRT
Isten Szolgája, Boldog
Meszlényi Zoltán püspök, könyörögj érettünk, hogy megszabaduljunk a
gonosztól, minden bajtól és minden veszedelemtől! Járj közben
mindazokért, akiket meghurcoltak, kitelepítettek, kifosztottak, akik
börtönben sínylődnek, és akik életüket vesztették a diktatúra idején!
Isten szolgája, Boldog Meszlényi püspök, könyörögj édes hazánkért,
Magyarországért! Amen.
'Tied Istenem minden szeretetem, egész életemen keresztül.'
Az utolsó papszentelést, amikor ezeknek a mai papoknak osztálytársait
szenteltem, a szeminárium pincéjében tartottam. Hogy miért, fölösleges
magyaráznom. Esztergom szomorú napjaiban történt, amikor az ostrom
idején a szertartások alatt szinte a fejünk felett váltották egymást az
ellenséges hadseregek. Ma pedig ide jöttem. Hogy miért, ezt sem
szükséges bővebben magyarázni. Esztergom, sőt az egész nemzetünk
büszkesége, a mi bazilikánk használhatatlan állapotban van.
S most mikor a szertartást befejeztük, s a Szentlélek erejével új papokat szenteltünk, milyen biztatással bocsássuk őket az élet útjára innen az Úr oltára elől, ahol térdre borultak, és fogadták a Szentlelket közvetítő kézfeltételt? Nevelőim számtalanszor figyelmeztettek atyai szavakkal, hogy az élet, különösképpen a pap élete katonáskodás a földön, a lelkipásztorkodás örökös küzdelem saját gyarlóságunkkal, s azoknak az embereknek örök gyarlóságával, akik között élnünk kell, mint a szent titok kiszolgáltatóinak; hogy a világ az ő démoni erőivel mindig ellentétes beállítottságú az
Egyházzal szemben, mert nem tudja elviselni az erkölcsért és a jóért folytatott harcot s ennek a harcnak végső kimenetelébe vetett győzedelmes hitet, mellyel az Egyház napjai előtte jelentkeznek… Akkor túlzásnak látszott, ha idézték előttem az Üdvözítő szavait: eljön az óra, hogy mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni Istennek. Ma, életem delelőjén túl másképpen gondolkozom.
Évtizedek harcai megtanítottak arra, hogy nevelőim figyelmeztetései nem voltak túlzások.
S most mikor a szertartást befejeztük, s a Szentlélek erejével új papokat szenteltünk, milyen biztatással bocsássuk őket az élet útjára innen az Úr oltára elől, ahol térdre borultak, és fogadták a Szentlelket közvetítő kézfeltételt? Nevelőim számtalanszor figyelmeztettek atyai szavakkal, hogy az élet, különösképpen a pap élete katonáskodás a földön, a lelkipásztorkodás örökös küzdelem saját gyarlóságunkkal, s azoknak az embereknek örök gyarlóságával, akik között élnünk kell, mint a szent titok kiszolgáltatóinak; hogy a világ az ő démoni erőivel mindig ellentétes beállítottságú az
Egyházzal szemben, mert nem tudja elviselni az erkölcsért és a jóért folytatott harcot s ennek a harcnak végső kimenetelébe vetett győzedelmes hitet, mellyel az Egyház napjai előtte jelentkeznek… Akkor túlzásnak látszott, ha idézték előttem az Üdvözítő szavait: eljön az óra, hogy mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni Istennek. Ma, életem delelőjén túl másképpen gondolkozom.
Évtizedek harcai megtanítottak arra, hogy nevelőim figyelmeztetései nem voltak túlzások.
S mikor a múlt év őszén Istenben boldogult főpásztorunk tisztán látva
népünknek tragikus sorsát, kiadta papjainak a parancsot, hogy mindenki
küldetéséhez híven maradjon meg a gondjaira bízott hívek között, s
amikor figyelmeztetett, hogy a papoknak a legnagyobb megpróbáltatások
idején teljesíteni kell kötelességeiket még vértanúság árán is: a
mártírium gondolata nem döbbentett meg, nem csodálkoztam, természetesnek
tűntek fel az Üdvözítő szavai: eljön az óra, hogy mindaz, ki megöl
titeket, szolgálatot vél tenni Istennek.
Részlet Meszlényi Zoltán püspök és vértanúnak egy papszentelésen tartott homíliájából
Esztergom, Belváros, 1945. július 8.; Alázatos szolgálat: Dr. Meszlényi
Zoltán Lajos szentbeszédei c. könyv 159-161. oldal, Don Bosco Kiadó
Forrás ~ Internet
Forrás ~ Internet