BOLDOG MESZLÉNYI ZOLTÁN PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ - MÁRCIUS 4.

 Meszlényi Zoltán 1892. január 2-án született Hatvanban. 1915. október 28-án Innsbruckban szentelték pappá. 1917-től érseki szertartó és levéltáros, 1920-tól érseki titkár. 1937. október 28-án püspökké szentelték. Püspöki jelmondata: 'Fidenter ac fideliter' - bizalommal és hűséggel. 1950. június 17-én esztergomi káptalani helynöknek választották. 12 nap múlva, június 29-én elhurcolták Esztergomból. A kistarcsai börtönben a kegyetlen bánásmód következtében 1951. március 4-én halt meg. Jeltelen sírjának holléte, akárcsak a halál időpontja sokáig ismeretlen volt. Hamvas Endre csanádi püspök már 1956 szeptemberében szerette volna exhumáltatni és áthelyezni a földi maradványokat az esztergomi bazilika kriptájába. A forradalom eseményei azonban meggátolták ezt. Végül 1957-ben az egykori börtönlelkész segítségével állapították meg, hogy Meszlényi Zoltán az Új köztemető egyik sírja alatt nyugszik. Az újratemetésére azonban csak 1966. június 23-án szállították át a koporsót az esztergomi bazilika altemplomába. A nyilvánosság kizárásával tartott szertartáson csupán néhány paptársa jelenhetett meg. Boldoggá avatására 2009. október 31-én került sor az esztergomi bazilikában.

 'Mindenható örök Isten, aki Zoltán püspököt és vértanút apostoli buzgóságáért a dicsőség koronájával ékesítetted, add meg kérünk, hogy példáját követve nevedet bátran megvallva élhessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

IMA BOLDOG MESZLÉNYI ZOLTÁN KÖZBENJÁRÁSÁÉRT

 Isten Szolgája, Boldog Meszlényi Zoltán püspök, könyörögj érettünk, hogy megszabaduljunk a gonosztól, minden bajtól és minden veszedelemtől! Járj közben mindazokért, akiket meghurcoltak, kitelepítettek, kifosztottak, akik börtönben sínylődnek, és akik életüket vesztették a diktatúra idején! Isten szolgája, Boldog Meszlényi püspök, könyörögj édes hazánkért, Magyarországért! Amen.

Forrás ~ Internet

'Tied Istenem minden szeretetem, egész életemen keresztül.'

Az utolsó papszentelést, amikor ezeknek a mai papoknak osztálytársait szenteltem, a szeminárium pincéjében tartottam. Hogy miért, fölösleges magyaráznom. Esztergom szomorú napjaiban történt, amikor az ostrom idején a szertartások alatt szinte a fejünk felett váltották egymást az ellenséges hadseregek. Ma pedig ide jöttem. Hogy miért, ezt sem szükséges bővebben magyarázni. Esztergom, sőt az egész nemzetünk büszkesége, a mi bazilikánk használhatatlan állapotban van.

S most mikor a szertartást befejeztük, s a Szentlélek erejével új papokat szenteltünk, milyen biztatással bocsássuk őket az élet útjára innen az Úr oltára elől, ahol térdre borultak, és fogadták a Szentlelket közvetítő kézfeltételt? Nevelőim számtalanszor figyelmeztettek atyai szavakkal, hogy az élet, különösképpen a pap élete katonáskodás a földön, a lelkipásztorkodás örökös küzdelem saját gyarlóságunkkal, s azoknak az embereknek örök gyarlóságával, akik között élnünk kell, mint a szent titok kiszolgáltatóinak; hogy a világ az ő démoni erőivel mindig ellentétes beállítottságú az

Egyházzal szemben, mert nem tudja elviselni az erkölcsért és a jóért folytatott harcot s ennek a harcnak végső kimenetelébe vetett győzedelmes hitet, mellyel az Egyház napjai előtte jelentkeznek… Akkor túlzásnak látszott, ha idézték előttem az Üdvözítő szavait: eljön az óra, hogy mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni Istennek. Ma, életem delelőjén túl másképpen gondolkozom.

Évtizedek harcai megtanítottak arra, hogy nevelőim figyelmeztetései nem voltak túlzások.

S mikor a múlt év őszén Istenben boldogult főpásztorunk tisztán látva népünknek tragikus sorsát, kiadta papjainak a parancsot, hogy mindenki küldetéséhez híven maradjon meg a gondjaira bízott hívek között, s amikor figyelmeztetett, hogy a papoknak a legnagyobb megpróbáltatások idején teljesíteni kell kötelességeiket még vértanúság árán is: a mártírium gondolata nem döbbentett meg, nem csodálkoztam, természetesnek tűntek fel az Üdvözítő szavai: eljön az óra, hogy mindaz, ki megöl titeket, szolgálatot vél tenni Istennek.

 Részlet Meszlényi Zoltán püspök és vértanúnak egy papszentelésen tartott homíliájából

 Esztergom, Belváros, 1945. július 8.; Alázatos szolgálat: Dr. Meszlényi Zoltán Lajos szentbeszédei c. könyv 159-161. oldal, Don Bosco Kiadó

Forrás ~ Internet