KETY JÁNOS ÁLDOZÓPAP - DECEMBER 23.
1390-ben a krakkói egyházmegyéhez tartozó Kęty
városkában született. Pappá szentelése után hosszú éveken át a krakkói
egyetemen tanított, majd az olkuszi plébániát vezette. Azt az igaz
hitet, amelyet kiválóan tanított, erényeivel tette gyümölcsözővé.
Különösen a szelídségben és a felebaráti szeretetben tűnt ki. Ezzel lett
igazán paptársainak és tanítványainak a példaképe. 1473. december
24-én, Krakkóban halt meg.
'Mindenható
Istenünk, add nekünk, hogy Kęty Szent János áldozópap
példájára előrehaladjunk a szentek tudományában, mindenkivel szemben
irgalmasságot gyakoroljunk, és magunk is bocsánatot nyerjünk tőled. A mi
Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a
Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
CSAK EGYEDÜL ISTEN VOLT A SZÍVÉBEN ÉS AZ AJKÁN
Kęty Szent János minden bizonnyal ama kevés emberek sorába tartozott, akik jeleskedtek a tanításban és kiemelkedtek az életszentségben, akik cselekedtek is, és tanítottak is, és ezenfelül még meg is védelmezték az ellenfelektől támadott igaz hitet. Mindenki elismeri, aki csak tudja róla, hogy a krakkói egyetemen a legtisztább forrásból merített tudományt adta tovább, amikor ugyanazon időben más, közel fekvő tájakon eretnekségek és szakadások harapóztak el. Az erkölcsök megszenteléséről szóló tanítást, amelyet a szószéken beszédeiben igyekezett a nép számára kifejteni, meg is erősítette alázatosságával, tisztaságával, irgalmasságával, teste sanyargatásával, meg a feddhetetlen pap és serény munkás egyéb erényeivel.
Így azután nemcsak ennek az egyetemi tanári karnak szerzett páratlan tiszteletet és dicsőséget, hanem csodálatosan gyümölcsöző példát adott mindazoknak is, akik hasonló szolgálatban dolgoznak: serényen törekedjenek arra, hogy tanári hivatásukat tökéletesen töltsék be, s fáradozzanak minden igyekvésükkel és erejükkel azon, hogy a szentek tudományát minden többi tantárggyal együtt az egy Isten dicséretére és dicsőségére tanítsák.
Vallásos tisztelettel kezelte mindazt, ami Istenre vonatkozik. Ehhez járult alázatossága. Nem sokra tartotta magát, sose emelte magát mások fölé, habár tudásával könnyedén előzött meg mindenkit, sőt még azt is kívánta, hogy mindenki megvesse és lenézze; - még inkább távol állt tőle, hogy méltatlankodva viselte volna, mikor ócsárolták vagy gúnyolták.
Valami egészen ritka és gyermeki egyszerűség társult alázatosságához. Nem volt ezért se tetteiben, se szavaiban semmi ravaszság, semmi színlelés. Ami a szíve mélyén volt, azt mondta a nyelve is. Ha azt gyanította, hogy szavai nyomán - pedig csak igazat mondott - másokban talán sértődöttség támadt, akkor mielőtt az oltár elé lépett volna, letérdelve alázatosan bocsánatot kért vétségéért, mely nem is annyira az övé, mint inkább amazé volt. Naponta pedig, miután munkáját elvégezte, a líceumból tüstént egyenesen a templomba sietett, és ott az Eukarisztiában rejtőző Krisztus előtt hosszasan imádkozott és elmélkedett. Csak egyedül Isten volt szívében és ajkán.
XIII. Kelemen pápa leveleiből
Forrás ~ Internet
