SZENT PONCIÁNUSZ PÁPA ÉS SZENT HIPPOLITUSZ ÁLDOZÓPAP VÉRTANÚK - AUGUSZTUS 16.

Ponciánuszt Róma püspökévé szentelték 231-ben. Maximinus császár 235-ben Hippolitusz áldozópappal együtt Szardínia szigetére száműzte. Itt Ponciánusz tisztéről lemondott, majd rövidesen meghalt. Testét a Callixtus temetőben helyezték el, Hippolituszét pedig a Via Tiburtina melletti temetőben. Mindkét vértanút a római egyház már a IV. század elejétől tisztelte.

'Urunk, Istenünk, Szent Ponciánusz pápa és Szent Hippolitusz áldozópap vértanúk áldott szenvedése növelje bennünk az irántad való szeretetet, és tegye mind szilárdabbá szívünkben a szent hitet. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

A LEGYŐZHETETLEN HIT

Hősök, testvérek, magasztallak és dicsérlek titeket! Szeretném szívetek rettenthetetlen bátorságát és hitetek hűségét méltó magasztalással hirdetni. Dicsőségesen tűrtétek mindhalálig a kegyetlen kínzást, nem futottatok meg a gyötrelmek elől: végül is a gyötrelmek hagytak el titeket. A fájdalmak közepette, a véget nem a kínzások, hanem a koszorúk hozták meg. Testetek szétmarcangolása nem azért tartott oly sokáig, hogy megtörje hitetek hősies megvallását, hanem azért, hogy az Úr felé siettesse Isten embereinek útját.

A jelenlevő sokaság csodálkozva látta, mint állnak ott Isten szolgái, bátran beszélve, tiszta lelkiismerettel, Isten erejébe öltözve. Hiszen az ég Istene harcolt értük, és Krisztus vívta meg lelkükben a csatát. Földi fegyverük semmi nem volt, de erős hitük annál inkább felvértezte őket. Kínjaikban is erősebbek voltak kínzóiknál. Szétroncsolt, megtépett tagjaik legyőzték a rájuk csapódó tépdeső vaskörmöket.

A dühödt és hosszú kínzás sem tudta megtörni e vértanúk legyőzhetetlen hitét, pedig Isten szolgáinak felszaggatott testén már nem is a tagjaikat, hanem tátongó sebeiket ütlegelték. Ömlött a vérük, hogy megfékezze ezt a nagy tűzvészt: az üldözést, és hogy kioltsa a büntető tűz lángját dicsőséges áradásával. Az Úr színe előtt fenségessé, nagyszerűvé és kedvessé tette ezt a megrendítő látványt katonáinak esküvel fogadott hűsége és önfeláldozása. Mint ahogy meg van írva a zsoltárban is, amely által a Szentlélek szól hozzánk, és arra figyelmeztet, hogy az Úr szemében drága kincs igazainak halála! (Zsolt 115, 15) Valóban, drága az a halál, amikor az ember az örökkévalóságot vásárolja meg vére árán, és a hősies erény megkapja Istentől a koszorút.

Milyen boldog volt ott, mily készséggel harcolt, majd győzött ezekben a kiváló szolgáiban a hit védelmezője, Krisztus: ő annyi kegyelmet ad a benne hívőnek, amennyit csak képes az befogadni hitének nagysága szerint. Vértanúi mellett állva mintegy a saját harcát vívta; bátorságot öntött szent nevének harcosaiba és megvallóiba, megerősítette és lelkesítette őket. És aki értünk egyszer legyőzte már a halált, mindig legyőzi azt bennünk is.

Boldog, milyen boldog a mi Egyházunk, hogy ennyi dicsőséggel magasztalja fel Isten kegyelme, s hogy napjainkban így felékesíti a dicső vértanúk vére. Azelőtt hittestvéreink jó cselekedetei hófehérré tették az Egyházat, most a mártírok vérétől bíborpiros lett. Virágai közül nem hiányzanak sem a fehér liliomok, sem a piros rózsák. Induljon hát harcba most mindegyikünk, mert nagyszerű mind a két dicsőség: nyerjünk koszorút, vagy tetteinkkel hófehéret, vagy szenvedésünkkel vérpirosat.

Szent Ciprián püspök és vértanú levelezéséből

 

Forrás ~ Internet