SZENT PERPETUA ÉS SZENT FELICITAS VÉRTANÚK - MÁRCIUS 7.

'Istenünk, Szent Perpétua és Felicitász vértanúk irántad való szeretetből bátran szembenéztek üldözőikkel, és legyőzték a halál kínjait. Közbenjáró imájukra add, hogy folytonosan növekedjünk az irántad való szeretetben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

SZENT PERPÉTUA

Szent Perpétua kisgyermekes 22 éves afrikai fiatal özvegyasszony volt. A Septimus Severus-féle üldözés alatt, 203. március 7-én Karthágóban szenvedett vértanúságot Szent Felicitásszal, hitoktatójukkal és három hitújonc társukkal - Saturninus, Secundulus és Revocatus. Apja a gyermekével érvelve próbálta hittagadásra rávenni, de ő nemet mondott. A börtönben keresztelkedtek meg, a keresztségben erőt nyert a szenvedések elviseléséhez. Rövid enyhe bánásmód után sötét, zsúfolt, elviselhetetlen börtönbe zárták őket. Egy idő után - rövid időre - gyermekét is maga mellé vehette, ez némileg enyhített a szenvedésein. Mivel végsőkig ellent mondott a hittagadásnak, 203-ban halálra ítélték. A vad tehenek nem ölték meg őt, ezért tőr oltotta ki életét.

Szent Ágoston a két szent nevét összekapcsolva hívja fel a figyelmünket a böjti fegyelem értékére, a 'perpetua felicitas' - örök boldogság lesz állhatatosságunk jutalma.

Példája: 'A haláltól a gazdagság nem véd meg, a hit örök életet szerez!'

'Istenünk, kinek szeretetéért Szent Perpetua és Szent Felicitas vértanú asszonyok megvetették a fenyegetéseket és úrrá lettek a halál kínjain, kérünk, add meg az ő könyörgésükre, hogy a te szeretetedben szüntelenül gyarapodjunk.' Amen.

SZENT FELICITÁSZ

Szent Felicitas hűséges rabszolga-asszony volt. A Septimus Severus-féle üldözés alatt a börtönben szülte meg kislányát. Szülési fájdalmai közt erős lélekkel a vértanúság szenvedéseire készült. 203. március 7-én Karthágóban szenvedett vértanúságot úrnőjével Perpétuával, hitoktatójukkal és három hitújonc társukkal - Saturninus, Secundulus és Revocatus - együtt. Először vad tehenek elé dobták őket, majd lefejezték.

Szent Ágoston a két szent nevét összekapcsolva hívja fel a figyelmünket a böjti fegyelem értékére, a 'perpetua felicitas' örök boldogság lesz állhatatosságunk jutalma.

Példája: 'A kisemberek is csodálatosak a példás életükkel!'

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a vértanúk erőssége és állhatatosságának forrása. Kérünk, fordíts meg bennünket, hogy a szent vértanúk példájára és közbenjárására mi is önfeláldozó szeretettel szeressünk Téged, Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Amen.

Forrás ~ Internet



 AZ ÚR DICSŐSÉGÉRE MEGHÍVOTTAK ÉS KIVÁLASZTOTTAK

Felragyogott a vértanúk győzelmi napja, és ők úgy indultak a börtönből az amfiteátrumba, mint a mennyországba: derűs arccal, tiszta tekintettel, és ha talán remegtek is, az az örömtől volt, nem pedig félelemből.

Előbb Perpétuát öklelte fel szarvaival a megvadított tehén, és a földre taszította. De Perpétua felállt, majd amikor meglátta Felicitászt összetiportan, odament hozzá, és kezét nyújtva neki, felsegítette őt. Együtt álltak ott ketten. Miután a nép kegyetlenségét így kielégítették, visszahívták őket az életben maradottak kapujához. Itt egy hozzá ragaszkodó, Rusztikusz nevű hittanuló támogatta Perpétuát. Ekkor, mintha kábulatból ébredne annyira lelki elragadtatásban volt, kezdett körültekinteni, és mindnyájuk csodálkozására ezt kérdezte: 'Mikor visznek már minket oda az elé a nem is tudom, miféle tehén elé?' Midőn pedig azt hallotta, hogy az már megtörtént, addig el sem hitte, amíg testén és ruháján az öklelések nyomait meg nem látta. Ekkor odahívta testvérét és Rusztikusz hittanulót, és így szólt hozzájuk: 'Állhatatosak legyetek a hitben, mindnyájan szeressétek egymást, és szenvedésemben meg ne botránkozzatok.'

Hasonlóképpen buzdította Száturusz a másik kapuban Pudensz katonát: 'Végre mégis, ahogy kívántam, és előre megmondtam, eddig még egy vadállat sem ért hozzám. Most pedig teljes szívedből higgyél, íme, újra kimegyek oda, és a leopárd egyetlen harapására végem lesz.' S mindjárt a látványosság végén a leopárd elé vetették, és annak egyetlen harapása annyira vérbe borította, hogy visszatértében a nép ilyen kiáltással tett tanúságot e második keresztségéről: 'Üdvös fürdő, üdvös fürdő.' Valóban üdvözült is ő, aki ily módon a saját vérében fürdött.

Ekkor Pudensz katonához fordult: 'Isten veled, emlékezzél a hitre és énrám is, és mindez meg ne tántorítson, sőt inkább erősítsen meg.' És rögtön elkérte az ujjáról a gyűrűjét, és a sebe vérébe mártva visszaadta neki örökség gyanánt, mint vértanúságának bizonyságát és emlékét. Aztán már félholtan odahurcolták a többiekhez, hogy azokkal együtt a szokott helyen megkapja a kegyelemdöfést.

Midőn pedig a nép azt követelte, hogy az aréna közepébe állítsák őket, hogy így a gyilkosság egész lefolyását végignézhessék, azok maguktól felálltak, és a nézők kívánta helyre mentek, ott előbb megcsókolták egymást, hogy vértanúságukat a béke ünnepélyes kinyilvánításával fejezzék be.

Mindnyájan mozdulatlanul és csendben fogadták a kardot: különösen Száturusz, aki elsőnek lépett oda, és elsőként adta ki lelkét, támogatta még Perpétuát is. Perpétua pedig, hogy valami fájdalomban részesüljön, az oldalbordái közé kapott döfést. Erre felujjongott, és a kezdő gladiátor eltévedt jobbját maga igazította nyakára. Különben talán nem is ölhették volna meg ezt a hős asszonyt, akitől még a tisztátalan lélek is rettegett.

Ó, rettenthetetlen és boldogságos vértanúk! Ó, ti valóban meghívottak és kiválasztottak voltatok a mi Urunk, Jézus Krisztus dicsőségére!

A karthágói vértanú szentek vértanúhaláláról írt beszámolóból

Forrás ~ Internet