A VÉRTANÚK RÉSZESEDNEK KRISZTUSNAK, A FŐNEK A GYŐZELMÉBEN
Én,
Pál, aki Krisztus nevéért fogoly vagyok, szeretnék beszámolni nektek
gyötrelmeimről, amelyek napról napra elárasztanak. Isten iránti
szeretetre gyulladva mondjatok hálaimát Istennek velem együtt, mert
örökké szeret minket (Zsolt 117, 1). Börtönöm valóban az örök kárhozat
képmása: mindenféle kegyetlen elszenvedni valók, amilyenek a béklyók,
vasláncok és bilincsek, továbbá hazudozások, a gyűlölködés, a
bosszúállás, a rágalom megnyilvánulásai, illetlen szavak, vádaskodások,
bántalmazások, jogtalan esküdözések, átkozódások, végül a szorongások és
a szomorúság. De Isten, aki hajdan megszabadította a három ifjút a
tüzes kemencéből, mindig itt van velem. Megszabadított ezektől a
gyötrelmektől, sőt megédesítette őket, mert örökké szeret minket.
Mindeme
gyötrelmek közepette, amelyek másokat rémíteni szoktak, Isten
kegyelméből öröm és vidámság tölt el, mert nem egyedül vagyok, hanem
Krisztussal.
Mesterünk
maga viseli a kereszt teljes súlyát, reám csupán a legkisebb és utolsó
részét helyezi. Nem puszta szemlélője küzdelmemnek, hanem ő vívja a
harcot, ő a győztes, és az egész bajvívás eredményessé tevője. Ezért
tehát az ő fejére került a győzelmi koszorú, de dicsőségében részesülnek
az ő tagjai is.
De
hogyan viseljem el a látványt, amikor napról napra néznem kell a
hatalom gyakorlóit, a mandarinokat és csatlósaikat, amint káromolják
szent nevedet, Uram, aki a kerubok és a szeráfok fölött trónolsz? (Zsolt
79, 2) Íme, keresztedet lábbal tiporják a pogányok! Hová lett a te
dicsőséged? Mindezek láttán inkább akarnék szeretetedtől lángra gyúlva,
tagjaim elvesztésével meghalni, szeretetednek tanújaként.
Mutasd
meg, Uram, hatalmadat, üdvözíts és támogass engem, hogy megmutatkozzék
az erő az erőtlenségben, és hatalmad megdicsőüljön a nemzetek előtt;
nehogy útközben meginogjak, és ellenségeid gőgösen emelhessék fel
fejüket.
Kedves
testvéreim! Ha mindezt halljátok, szüntelenül örvendezve adjatok hálát
Istennek, akitől minden jó származik. Áldjátok az Urat velem együtt,
mert örökké szeret minket. Magasztalja az Urat az én lelkem, és szívem
ujjongjon Istenemben, mert tekintetre méltatta alázatos szolgáját, és
ezentúl boldognak hirdetnek a jövendő nemzedékek (vö. Lk 1, 46-48): mert
örökké szeret minket.
Dicsérjétek
az Urat, minden népek, és magasztaljátok, minden nemzetek (Zsolt 116,
1), mert Isten azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy
megszégyenítse az erőseket, és ami a világ előtt alacsonyrendű és
lenézett, azt választotta ki az Isten, hogy megszégyenítse az előkelőket
(vö. 1 Kor 1, 28). Szájam és értelmem által megszégyenítette a
bölcselkedőket, akik e világ bölcseinek tanítványai, mert örökké szeret
minket.
Mindezt
azért írom nektek, hogy egyesüljön a hitetek az enyémmel. E vihar
közepette Isten trónusáig vetem ki a horgonyt: az élő reményt, amely
szívemben van.
Ti
pedig, kedves testvéreim, úgy fussatok, hogy elnyerjétek a koszorút!
(vö. 1 Kor 9, 24) Öltsétek magatokra a hitnek páncélját (1 Tessz 5, 8),
és vegyétek kézbe Krisztus fegyverzetét jobbról és balról (vö. 2 Kor 6,
7), miként védőszentem, Szent Pál tanította. Jobb nektek fél szemmel
vagy nyomorékon bemennetek az életre, mint épkézláb kiutasíttatni (vö.
Mt 5, 29).
Segítsetek
nekem imádságaitokkal, hogy a törvényhez híven küzdhessek, mégpedig jó
harcot harcoljak (vö. 2 Tim 4, 7), és mindvégig harcolhassak, hogy
pályafutásomat boldogan végezhessem be. Ha ebben az életben már nem
fogjuk látni egymást, az eljövendőben meglesz ez a boldogságunk, amikor a
szeplőtelen Bárány trónjánál egy szívvel-lélekkel énekeljük az ő
dicséretét, örökre ujjongva a győzelem örömében. Amen.
Szent Le-Bao-Tinh Pál leveléből, amelyet a Ke-Vinh papnevelő intézet növendékeihez intézett 1843-ban
Forrás ~ Internet
