SZENT II. JÁNOS PÁL PÁPA EMLÉKNAPJA - OKTÓBER 22.

Karol Józef Wojtyła 1920. május 18-án, a lengyelországi Wadowicében született. Pappá szentelve és római teológiai tanulmányainak befejeztével hazájába visszatérve különféle lelkipásztori és egyetemi feladatokat látott el. Krakkó segédpüspökének kinevezve, majd 1964-ben érsekévé válva, részt vett a II. vatikáni egyetemes zsinaton. 1978. október 16-án megválasztották pápának, és a II. János Pál nevet vette fel.

Rendkívüli apostoli buzgóságával tűnt ki, főleg a családok, a fiatalok és a betegek felé; ez arra ösztönözte, hogy Isten népét szerte az egész világon számos látogatásban részesítse. Az Egyháznak örökségül hagyott legkiválóbb gyümölcsök, többek között, az ő igen gazdag tanítása, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusának és a latin egyház meg a keleti egyházak kánonjogi kódexeinek közzététele.

Pápaként határozottan fellépett a béke, a demokrácia és a családi élet védelme érdekében. Az Egyház bűnei miatti nyilvános bocsánatkérések és a más vallások vezetőivel való találkozások világszerte pozitívan hatottak az Egyházról alkotott véleményre.

A történelemben harmadik leghosszabbnak számító huszonhét év pápaság és két túlélt merénylet után Rómában szentül halt meg 2005. április 2-án, húsvét II. vasárnapjának és egyben az Isteni Irgalom vasárnapjának előestéjén. Utódja, XVI. Benedek pápa 2011-ben boldoggá, Ferenc pápa pedig 2014-ben szentté avatta.

'Istenünk, gazdag az irgalmasságban, te arra hívtad Szent II. János Pál pápát, hogy egész Egyházadnak elöljárója legyen. Add, kérünk, hogy az ő tanításán nevelkedve bizalommal megnyissuk szívünket Krisztusnak, az ember egyetlen Megváltójának üdvözítő kegyelmére. Aki veled él és uralkodik.' Amen.

Forrás ~ Internet