GONZAGA SZENT ALAJOS SZERZETES - JÚNIUS 21.
Gonzaga Alajos 1568. március 9-én született Castiglione őrgrófja, Ferrante Gonzaga elsőszülöttjeként. Alig tíz évesen toszkán nagyherceg udvarába került apródnak. Ott megtanulhatott mindent, ami akkoriban társadalmi rangjához szükséges volt: udvari viselkedést és fellépést, a klasszikus és élő nyelveket. A fejedelmi fiúk és lányok között, akikkel együtt élt, ott volt a későbbi francia királyné, Medici Mária is. Megtartottak minden egyházi előírást, de az udvar valójában távol állt keresztény lelkiségétől. A gyilkosságtól sem visszariadó kegyetlenség és a féktelen, léha viselkedés mindennapos volt. Ebben a légkörben Alajos elhatározta, hogy megőrzi függetlenségét, és nem engedi, hogy környezete magával ragadja. A firenzei Angyali Üdvözlet templomban fogadalmat tett: nem alkalmazkodik környezetének szelleméhez, hogy szabad maradjon Isten számára.
Firenzéből 1579-ben a mantovai herceg udvarába ment, ott már kifejezésre is juttatta meggyőződését: 'Istennek szolgálni jobb, mint az egész világon uralkodni'. Életmódjának merőben eltérő formája állandó tiltakozás volt az udvari körökben uralkodó visszaélésekkel és bűnökkel szemben. Mivel ezek száma nem volt csekély, nem lehet csodálkozni, hogy az ő másfélesége föltűnt, sőt kihívásként hatott. Később, Spanyolországban már egészen világos lett előtte jövendő életútja. Be akart lépni a jezsuita rendbe, és ezzel hosszú küzdelem kezdődött apjával, aki abba még csak beleegyezett volna, hogy fia egyházi szolgálatot vállaljon, amelyet a bíborosi méltóság koronázhatott volna meg, a szerzetességet azonban kevésnek találta elsőszülötte számára.
1585. november 2-án Alajos ünnepélyesen, minden formaság betartásával lemondott összes jogáról. Nem véletlen, hogy halottak napját választotta alkalmul, mert valóban meghalt ennek a világnak. A Római Kollégiumban, a rend központi tanulmányi intézetében folytatta teológiai tanulmányait. 1590. tele éhínséget hozott Itáliára, s vele pestist, amellyel szemben akkoriban szinte tehetetlenül álltak. A Római Kollégium növendékei is beálltak az önkéntes ápolók sorába, s életének utolsó heteiben Alajos több más bátor emberrel együtt a római 'fekete halál' ellen harcolt. Az egyik napon az utcán összeesve talált egy beteget, akin a pestis minden jele látható volt. Késlekedés nélkül a vállára vette és a kórházba vitte. A huszonhárom éves ifjú ekkor kapta el a halál csíráját. Fájdalmas betegeskedés következett. Rögtön fölvette a betegek szentségét, de a betegség elhúzódott. 1591. június 21-én halt meg a Római Kollégiumban, tizennégy évvel később boldoggá, 1726. december 31-én szentté avatták. Ünnepét 1842-ben vették föl a kalendáriumba.
'Istenünk, minden mennyei ajándék szerzője, te Gonzága Szent Alajosban egyesítetted a csodálatos tisztaságot a bűnbánó lelkülettel. Ha ártatlanságában nem is követtük, érdemeiért és közbenjárására add, hogy legalább a bűnbánatban utánozzuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet
AZ ÚR IRGALMASSÁGÁT ÉNEKLEM SZÜNTELEN
Forrás ~ Internet
A Szentlélek kegyelme és vigasztalása legyen veled, kegyelmes Úrnőm, anyám! Ezért imádkozom mindig. Amikor leveledet megkaptam, éppen a halál országában jártam. De hát így van ez: fel kell néznünk időnként az égre, hogy e földi életben is dicsérjük az örök Istent. Minap azt hittem, hogy már idő előtt befejezem az életutamat. Hogyan is mondja Szent Pál a szeretetről? Sírni a sírókkal és örvendezni az örvendezőkkel (vö. Róm 12, 15). Ha ez így van, akkor neked is nagyon kell örülnöd, kegyelmes anyám, annak, amit te is jótéteménynek és kegyelemnek tartasz, hiszen Isten megadta nekem azt az igazi örömet, hogy csöppet sem félek attól, hogy őt valaha is elveszíthetném.
Különben bevallom neked, kegyelmes Úrnőm, hogy egészen megdöbbenek, ha elmélkedem Isten jóságáról, hiszen az olyan, mint egy végtelen mély, parttalan tenger. Nagyságától elragadtatva úgy látszik sem elfelejteni, sem pedig eléggé megérteni nem tudom, miként lehetséges az, hogy engem ilyen rövid ideig tartó és ilyen kis fáradságért már örök nyugalommal kínál, és hanyagságaim ellenére is örök boldogságra hív, és jutalmat ígér bánatkönnyeimért, amelyeket oly ritkán hullattam.
Gondolj te is többször erre, kegyelmes Úrnőm! Vigyázz arra, hogy ne véts Isten végtelen jósága ellen. Vétkeznél ugyanis, ha könnyeidet hullatnád annak a halála miatt, aki közben már Isten boldogító látásának örvend, és majd sokkal inkább segítségedre lehet, mint itt e földi élet során. Azt se feledd, hogy csak kis idő az, amíg elszakadunk. A mennyben újra együtt leszünk egymással és Megváltónkkal, akit egész szívből együtt fogunk dicsérni, és az ő irgalmasságáról énekelünk szüntelen, s örökké boldogok leszünk. Tőle kaptuk életünket, amit ugyan később elvesz tőlünk, de csak azért veszi el, hogy sértetlen biztonságba helyezze, és elhalmozzon minket mindazzal a jóval, amit szívünk szeretne.
Kegyelmes Úrnőm! Azért mondom mindezeket, hogy te is és egész családunk is úgy tegyetek, ahogy én szeretném; úgy tekintsétek e világból való távozásomat, mint Isten kedves ajándékát. Téged pedig arra kérlek, hogy kísérd édesanyai áldásoddal ezt a túlsó partra való átkelésemet, ahová annyira vágyom. Boldog örömmel írom ezeket neked, hogy ha másom nincs is, legalább ily módon fejezzem ki azt a nagy szeretetemet és tiszteletemet, amivel az anyának tartozik a fia.
Gonzága Szent Alajosnak édesanyjához írt leveléből
Forrás ~ Internet
FELAJÁNLÁS AZ ISTENANYÁNAK
Gonzága Szent Alajos - Felajánlás az Istenanyának
Gonzága Szent Alajos - Felajánlás az Istenanyának
Szűz Mária, te vagy az én királynőm!
Testemet és lelkemet ma,
mindennap és halálom óráján,
a te oltalmadba,
különös gondviselésedbe,
anyai szívedbe ajánlom!
Neked ajánlom minden reményemet,
minden örömömet,
minden gondolatomat
és esendőségemet,
életemet és halálomat.
Közbenjárásod és érdemeid által
eszközöld ki nekem a kegyelmet,
hogy minden gondolatomban,
szavamban és tettemben
a te isteni Fiadnak
akaratát teljesítsem!
VIDEÓ
https://www.youtube.com/watch?v=EaTzcLxw_qs
Forrás ~ Internet


