SZENTLECKE

'Szent István szerpap oly bölcsen beszélt a Szentlélek által, hogy nem tudtak ellenállni neki.'

Azokban a napokban István diakónust kegyelem és erő töltötte el, és nagy csodajeleket művelt a nép között. A zsinagóga hívei közül többen felléptek ellene. A libertínusok, ciréneiek, alexandriaiak és a Kilikiából meg a Kis-Ázsiából jött zsidók vitába szálltak Istvánnal. Ő azonban oly bölcsen beszélt a Szentlélek által, hogy nem tudtak ellenállni neki. Erre felbujtattak néhány embert, akik azt állították: 'Hallottuk, amint káromló szavakat mondott Mózes és Isten ellen!' Így aztán annyira felizgatták a népet, a véneket és az írástudókat, hogy végül is rárontottak, megragadták, és a főtanács elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik azt állították: 'Ez az ember minduntalan a szent hely és a mózesi törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis, amikor azt hangoztatta, hogy a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet, és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat.' A főtanács valamennyi tagja Istvánt figyelte, és olyannak találták arcát, mintha egy angyalé volna. Ez az Isten igéje.

Apostolok Cselekedeteiből 6. fejezet 8-15.
 
Forrás ~ Internet