OLVASMÁNY

'Az apostolok a Szentlélek által tanúságot tesznek Krisztus mellett.'

Azokban a napokban az apostolokat a jeruzsálemi főtanács elé állították: A főpap kérdőre vonta őket: 'Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.' Péter és az apostolok így válaszoltak: 'Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti keresztfára feszítve megöltetek. Isten jobbja fejedelemmé és Megváltóvá emelte, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk a Szentlélekkel egyetemben, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.' Erre odahívatták az apostolokat, megvesszőztették őket, aztán rájuk parancsoltak, hogy Jézus nevében ne beszéljenek, azután szabadon engedték őket. Boldogan távoztak a főtanácsból, mert méltók lettek arra, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek. Ez az Isten igéje.

Apostolok Cselekedeteiből 5. fejezet 27b-32.40b-41.
 
SZENTLECKE

'Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom és a dicsőség.'

Én, János, amint látomásomban néztem a trónt, az élőlények és a vének körül angyalok seregének hangját hallottam. Számuk tízezerszer tízezerre és ezerszer ezerre rúgott. Harsányan zengték: 'Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!' Majd hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben, az egész világmindenséggel egyetemben ezt harsogta: 'A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké!' A négy élőlény így felelt: 'Ámen', a vének pedig leborultak és imádták. Ez az Isten igéje.

Jelenések könyvéből 5. fejezet 11-14.
 
Forrás ~ Internet