'A MEGBOCSÁTÁS A SZERETET ÉS A KEGYELEM CSELEKEDETE'
A megbocsátás a keresztény ember egyik legnagyobb és legfontosabb erénye, amit Jézus Krisztus tanított nekünk.
'Ha hétszer vétkezik is naponta ellened, és hétszer fordul hozzád azzal, hogy 'bánom', bocsáss meg neki.' Lukács evangéliuma 17. fejezet 4.
'Maga a 'megbocsát' szó azt jelenti, hogy tisztára töröl, kegyelmet ad, adósságot elenged. Amikor valakinek rosszat teszünk, akkor a megbocsátását szeretnénk, hogy a kapcsolatunk helyreálljon. A megbocsátás a szeretet és a kegyelem cselekedete. 'Köszönöm csodálatos kegyelmedet és megbocsátásodat' Amen.
Imádkozzunk a megbocsátásért, hogy megbocsássuk, ha valaki ellenünk vétett, vagy mi vétettünk mások ellen.
Kérjük imáinkban a bocsánat és megbocsátás kegyelmét! A megbocsátás kért ember számára jelent segítséget, illetve kegyelmet, annak is, aki megbocsát és annak is, akinek megbocsátanak. Amen.
IMA A MEGBOCSÁTÁSÉRT
Uram, Jézus Krisztus! A Te szereteted jele
és eszköze szeretnék lenni.
Adj nekem alázatot, hogy a hibát először
mindig magamban keressem,
s kész legyek elindulni a jó úton.
Elsősorban nem másokon,
hanem magamon szeretnék változtatni,
hogy egészen olyan legyek mint Te:
irgalmas és megbocsátó minden emberhez. Amen.

A HETVENHÉTSZER MEGBOCSÁTÓ IMÁJA
Urunk, az irgalmasság Istene,
könyörülj rajtunk, bűnösökön.
Taníts meg bennünket a könyörületre
és a megbocsátásra.
Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk
a könyörtelen szolgához,
aki nem követte ura irgalmasságát.
Emlékeztess minket arra,
hogy gyengeségeink miatt
milyen sokszor esünk el
életünk rögös útján.
Szítsd fel szívünkben a megbocsátást
és a segítő szándékot
botladozó testvéreink iránt.
Add meg nekünk az irgalom lelkét,
hogy akaratod szerint
kovásza legyünk eljövendő országodnak. Amen.

MEGBOCSÁTÁS IMÁJA
Jézus azt kívánja tőlünk,
hogy mindenkinek megbocsássunk,
akik fájdalmat okoztak nekünk,
és imádkozzunk értük-beleértve
a már megholtakat is.
Hogy meg tudjunk bocsátani, Isten segítésére
van szükségünk, ezért kérjük Őt:
Atyám, segíts nekem megbocsátani!
Atyám segíts nekem teljes szívből megbocsátani
mindazoknak, akik fájdalmat okoztak nekem!
Atyám, a Te nevedben és a Te erőddel megbocsátok
mindazoknak, akik fájdalmat okoztak nekem!
Atyám segíts megbocsátani mindazoknak,
akiknek én okoztam fájdalmat! Amen.

'Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek'
Lukács evangéliuma 23. fejezet 34.
HOMOKBA ÍRJAD
A panaszodat, bánatodat a homokba írjad!
Ha fáj valami, úgy akárkinek el ne sírjad!
Homokba írjad! A porba írjad!
A szíved búja bármilyen nagy,
Az embereknek azt el ne mondjad,
A terhet csak csendben hordjad.
A mások bűnét, gyarlóságát homokba írjad,
A meg nem értést, támadásokat fel ne rójad!
A Mester is így cselekedte ezt,
Bár várta Őt a golgotai kereszt.
Az asszony bűnét a porba írta,
Ő elfeledte, a szél elfújta.
Legyen az bármilyen szent igazság,
Mind eltapossák.
Ha vérzik szíved mosolyogják.
Ezért ha égig ér a bánatod,
Ha könnyeidet el nem sírhatod,
Hordanod kell, el kell hogy bírjad!
Ha nem látják, hát a homokba írjad!
Emlékeid, mik idekötnek, homokba írjad!
Mit kölcsönadtál, pénzt, bizalmat, a porba írjad...
De bizton számíthatsz az Úrra,
Ezt márványba vésd.
Ezt ne írd a porba!

'Mert
ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát a ti mennyei
Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti
mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.' Máté evangéliuma 6. fejezet 14-15.
HOMOKBA ÍRVA
Nem ezt vártad, nem így mondták.
Mást ígért a szív és mást a száj.
Megint tél van, megint fázol.
Pedig azt mondták, hogy jön már a nyár...
Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj.
Hagyni kell, hadd vigye a szél!
Homokba írni a bűnt, amivel megbántott más.
Mielőtt megjegyezhetnéd.
Oda kell menni, megölelni,
Akkor is, ha nem te vagy a hibás!
Odamenni, esélyt adni, elengedni minden tartozást!
Hogyan tudnál tovább lépni,
Amibe' hittél, az már nem a tiéd
Hogy lehetne bekötözni azt a sebet,
Ami szíveden ég.
Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj.
Hagyni kell, hadd vigye a szél!
Homokba írni a bűnt, amivel megbántott más.
Mielőtt megjegyezhetnéd.
Oda kell menni, megölelni,
Akkor is, ha nem te vagy a hibás!
Odamenni, esélyt adni,elengedni minden tartozást!
VIDEÓ
https://www.youtube.com/watch?v=HUeledMNSbo

Forrás ~ Internet