ISTENES SZENT JÁNOS SZERZETES ÉS RENDALAPÍTÓ ~ MÁRCIUS 8.

Istenes Szent János 1495-ben született a mai Portugáliának megfelelő Luzitániában. Nyolcévesen megszökött otthonról, hogy Madridban megtalálja szerencséjét. Csaknem száz kilométeres gyaloglásban kimerülve egy tanyán kötött ki. Itt kezdetben pásztor volt, de közben tanulhatott. Ügyesen dolgozott, a gazda a birtok irányítását is rábízta, sőt még vejéül is fogadta volna. A nősülést a gazda zaklatva sürgette, de a fiú ezt nem vállalta. Elmenekült inkább a bizonytalanba.

Katonának állt, lassan elzüllött. Egy ütközetben leesett lováról, és így az ellenséges területen maradt. Szűz Mária segítségét kérve menekült vissza saját táborába. Rábízták a hadizsákmányt, azt azonban ébersége dacára ellopták. Mivel ártatlanságát nem tudta bizonyítani, kötél általi halálra ítélték, végül aztán egy magas rangú tiszt segítségével, kegyelemmel szabadult.

Katonáskodása után szolgának állt, azonban gazdái egészsége tönkrement, vagyonuk elúszott. A végén már János tartotta el a hattagú családot. Megmentette őket. Spanyolországba visszatérve vándorárus lett, majd Avilai János szónoklata hatása alatt előbb nagyon mély nyilvános bűnbánatot tartott, őrültnek tartották és bezárták emiatt. 1539-ben kórházat alapított a Spanyolországban levő Granadában. Éjszakánként fát gyűjtött, eladta, a pénzen gyógyszert vett rászoruló betegeknek. Esténként koldulni járt betegeiért, óriási adóssága volt. Egyre több kórházat sikerült működtetniük.

Itt negyvenéves korában társaival megszervezte az irgalmas rendet. A rendet V. Sixtus Szentünk halála után 36 évvel ismerte el hivatalosan.

Egyformán szerette a nélkülözőket és betegeket, a világi apostolok példaképe. Egy tűz alkalmával a kórház betegeit sértetlenül hozta ki a lángokból. Egy áradáskor vízbeesett fiatalembert próbált sikertelenül kimenteni. Az amúgy is rendkívül legyengült János a sikertelen mentést nem tudta elviselni, rohamosan romlott az állapota. A leggondosabb ápolás sem tudta megmenteni.

Granadában halt meg 1550. március 8-án. Szentté avatása 1690-ben történt meg. XIII. Leó pápa a kórházak és betegek védőszentjévé tette.

'Istenünk, ki az irgalmasság lelkét Szent Jánosba árasztottad, kérünk, add, hogy a szeretet cselekedeteit gyakorolva választottaid közé kerüljünk országodban!' Amen.

Példája: Az Egyház Te is vagy, a szeretetedről ismernek meg!

'Urunk, Jézus Krisztus! Te megérintetted Istenes Szent János szívét, és egész életét a betegek szolgálatára rendelted. Kérünk, add, hogy az ő közbenjárására mi is értékeljük az irgalmasság cselekedeteit, és nagylelkűen gyakoroljuk az önzetlen szeretetet Általad és Érted, Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet



FOHÁSZ ISTENES SZENT JÁNOS EMLÉKNAPJÁN

Istenünk, Te Istenes Szent János szívét betöltötted az irgalmasság lelkületével, hogy példáján okulva tettekkel mutassuk meg szeretetünket a hozzánk közelállóknak és általuk kiérdemeljük Országod dicsőségét. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.

'Istenünk, ki az irgalmasság lelkét Szent Jánosba árasztottad, kérünk, add, hogy a szeretet cselekedeteit gyakorolva választottaid közé kerüljünk országodban!' Amen.

Forrás ~ Internet
 

KRISZTUS HŰSÉGES, ÉS MINDENRŐL GONDOSKODIK

Ha tekintetbe vesszük Isten irgalmasságát, akkor - amíg csak van rá lehetőségünk - sohasem szűnünk meg jót cselekedni. Hiszen ha Isten iránti szeretetből adunk a szegényeknek valamit abból, amit mi is Istentől kaptunk, ezért viszonzásul annak a százszorosát ígéri nekünk az örök boldogságban. Ó, áldott nyereség! Ó, boldog szerzemény! Ennek a bőkezű kereskedőnek ki ne ajándékozná oda mindenét? Hiszen ő gondot visel ránk, kitárt karral édesget bennünket, hogy térjünk hozzá, bánjuk meg bűneinket, és mindenekelőtt szeressük helyesen magunkat, és szeressük embertársainkat. Mert miként a víz kioltja a tüzet, a szeretet éppúgy törli el a bűnt.

Annyi sok szegény tódul ide, hogy gyakran azon csodálkozom, hogyan is lehet majd ellátni őket. Jézus Krisztus azonban gondoskodik mindenről, és táplálja mindegyiket. Sok szegény jön ide az Isten házába, hiszen Granada nagy és túl hűvös város, különösen így téli időben. Több mint száztízen laknak most ebben a házban: betegek, egészségesek, ápolók és átutazók. Ez a ház valóságos anyaház, hiszen mindenféle és mindenfajta beteget befogad: bénákat, sántákat, leprásokat, némákat, elmebetegeket, paralíziseseket, bőrbetegeket, öregeket és sok gyereket, és ezenfelül számtalan idegent és átutazót. Ezek idejönnek, és itt kapnak tüzet és vizet, sót és edényeket a főzéshez, és mindezt ingyen kapják: Krisztus gondoskodik mindenről.

Tehát itt dolgozom adósságra, és Krisztus Jézus foglya vagyok. Ez az adósságom sokszor annyira fogva tart, hogy nagy tartozásaim miatt még a házat sem merem elhagyni. Amikor pedig látom ezt a sok szegény testvéremet, és látom itt mellettem szinte már az emberi erőt is meghaladó szenvedéseket, és látom, hogy mennyi lelki és testi nyomorúság kínozza őket, nagyon elszomorodom, mert nem tudok rajtuk segíteni, de mégis bízom Krisztusban, hiszen ő ismeri a szívemet. Ezért szoktam mondani: Átkozott, aki emberekben bízik, és nem egyedül csak Krisztusban. Az emberi kapcsolatok ugyanis megszűnnek, ha akarod, ha nem; Krisztus azonban mindig hűséges, és veled van, és mindenről gondoskodik. Legyünk ezért mindig hálásak neki. Amen.

Istenes Szent János szerzetes levelezéséből
 
Forrás ~ Internet