ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET - NOVEMBER 19.
Árpádházi
Szent Erzsébet 1207-ben valószínüleg Sárospatakon született. Édesapja
II. Endre magyar király, édesanyja pedig az andechs-meráni családból
származó Gertrúd volt. Szüleitől, környezetétől nagyon sok vallásos
indíttatást kapott, de ő magában is nagyon kiskora óta megvolt az imára
és a szeretetszolgálatra való hajlam. Játék közben is be-beugrott a
templomba picit imádkozni. Szívesen ajándékozta dolgait szegényebb
társainak, korán kezdett koldusoknak alamizsnát osztogatni. Nem csak a
saját szájától megvont falatokat adta oda, hanem a konyháról szerzett
ennivalókat is vitte a szegényeknek.
Négyéves
korában Wartburg várába került, mert Hermann türingiai tartományi gróf
Hermann nevű fiával jegyezték el, ott kellett nevelkednie. Nehezére
esett a szeretteitől való elszakadás is, a vár állandóan nyüzsgő
vendégzsivaja is idegen volt számára, de még inkább az az ellenszenv
esett nehezére, amivel új környezetében a legtöbben fogadták. Hatéves
volt, amikor édesanyja meghalt, ettől kezdve szinte csak az ima volt
egyetlen vigasztalódása.
Később
Hermann gróf és felesége mindent megpróbált, hogy védelmezze és segítse
jövendő menyüket, hogy kellemessé tegyék életét. Aztán hirtelen meghalt
a kijelölt vőlegény és ez megint csak lehetetlenné tette Erzsébet
életét. Az idős gróf ekkor azt javasolta, legyen második fiának,
Lajosnak a menyasszonya. Ennek Erzsébet is örült, mert Lajos már
korábban is figyelmes volt iránta, kölcsönösen vonzódtak egymás iránt.
Az udvar intrikái ellen Lajos nagy határozottsággal vette védelmébe
szeretett menyasszonyát, és 1221-ben gyönyörű esküvőn házasságot
kötöttek.
Csodálatosan
boldog évek következtek, mintaszerű harmóniában éltek. Lajos teljesen
partner volt Erzsébet vallásosságában, kölcsönösen segítették egymás
életszentségét. Erzsébet igen sokat imádkozott, böjtölt, sőt vezekelt. A
házassága lehetővé tette, hogy most már teljes energiával segíthesse a
szegényeket, betegeket, nyomorékokat. Menhelyet állított fel, maga is
ápolta a nyomorultakat, elesetteket.
1227-ben
férje egy keresztes hadjáratra indult, de útközben járványban hirtelen
meghalt. Erzsébet a fájdalomtól csaknem eszét vesztette. A gyász
fájdalmát a sógorainak üldözése még fokozta, de most már ő sem bírta
elviselni ezt a számára oly idegen világot. Az élettörténetét ettől
kezdve a legendák fátylán keresztül ismerjük. Tudni kell azonban, hogy
életét Erzsébet ettől kezdve tudatosan is alakította. Törekedett a
mindent meghaladó önfeláldozás és szolgálat megvalósítására. Ez a
helyzete ellentétes a kitaszított özvegynek a mártírsorsával. Pedig az
igazság ez. IX. Gergely pápa személyesen rendelte Erzsébet
gondoskodójává azt a Marburgi Konrád mestert, aki már Lajos életében is
lelki vezetője volt Erzsébetnek.
Konrád
mester segítette Erzsébetet az életszentségi hajlamának
kibontakozásában. Kérlelhetetlenül szigorú volt. Kegyetlenül büntetett, a
természeti hajlandóságokat igyekezett elfojtani. Erzsébet jó tanítvány
volt, semmi sem zavarta meg vidámságát. Lelki szárnyalását viszont csak
nehezen lehetett féken tartani.
Három
piciny gyermekével megpróbált Eisenachba menekülni, de ott nem fogadták
be őket. Egy ólban kellett nyomorognia, gyermekeit is elvették tőle,
dolgoznia kellett. Mindez a szenvedés azonban csak közelebb vitte őt
Isten szeretetéhez.
Férje
barátainak a nyomására visszafogadták később Wartburgba. Ő azonban nem
érezte ott jól magát, 1228-ban elvonult Marburgba, és ott ferences
harmadrendi lett. Sokat imádkozott, alamizsnálkodott, böjtölt. Élete
utolsó napjait gyermeki derű sugározta be. Mindenét elajándékozta és
társnőit vigasztalta.
Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják.
Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet
továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt
gondozottjainak, mikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak
kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg
megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor
megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában. Isten
nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon.
Erzsébet szavai: 'Tegyétek boldoggá az embereket!'
1231.
november 17-én súlyos betegség után, és boldog belenyugvással halt meg.
Halála után négy évvel, 1235. május 26-án IX. Gergely pápa már szentté
avatta, édesapja még megélte lánya szentté avatását.
Példája: Jóban rosszban légy szentéletű!
'Irgalmas
Istenünk, kérünk, világosítsd meg híveid szívét, és Szent Erzsébet
közbenjárására segíts minket, hogy a világ által fölkínált jólétet
megvessük, és mindig égi vigasztalásodnak örvendjünk!' Amen.
Forrás ~ Internet
