SZENT VENCEL VÉRTANÚ - SZEPTEMBER 28.
Állandó
küzdelmet kellett vívnia a pogány főurak ellen. Szemére vetették
német-barátságát is. Ő igyekezett fegyelmezett, adakozó,imádságos ember
lenni. Tudott latinul és görögül is. A Szentírás több részletét
szószerint tudta. Templomokat építtetett, környezetébe szerzeteseket
gyűjtött.
935-ben - egyes adatok szerint 929-ben -
cselszövés áldozata lett, Szent Kozma és Damján ünneplésére öccse várába
hívták, Ó-Bunzlau-ba. Ünnepi vacsorát rendeztek tiszteletére, másnap,
szeptember 28-án azután a templom előtt öccse, Boleszláv vezetésével
megtámadták, és a bérgyilkosok végeztek vele.
Kezdettől
vértanúként tisztelték, Csehország fővédőszentje. Az általa alapított
Szent Vitus székesegyházban temették el. Érdekesség, hogy a
székesegyházat még Vencel kezdte el építeni, de ezer évig épült, mert
csak az ezeréves évfordulóra, 1929-ben fejezték be az építését
'Istenünk,
ki Szent Vencel vértanúdat megtanítottad arra, hogy a mennyek országát
többre becsülje a földi birodalomnál, kérünk, add meg az ő
közbenjárására, hogy magunkat megtagadva egészen a tieid legyünk!'
Amen.
Példája: Hivatásodra készülj, és vállald érte az áldozatokat is!
'Istenünk, örök dicsőség Királya, te Szent Vencel vértanút arra
tanítottad, hogy a földi uralkodásnál többre becsülje mennyei
országodat. Közbenjárására add, hogy önmagunkról lemondva egész szívvel
ragaszkodjunk hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet