SZENT ILONA CSÁSZÁRNÉ - AUGUSZTUS 18.
Ilona az
ötvenedik éve körül járhatott, amikor feltűnt a történelemben Nagy
Konstantin császár édesanyjaként. Korábbi életéről a következőket
tudjuk:
250 körül
születhetett, valószínűleg a bithiniai Drepanum városban. Erre biztos
adatunk nincs, de történészek ezzel magyarázzák, hogy Nagy Konstantin a
várost Helenopolisznak, 'Ilonavárosnak' nevezte el, feltehetően azért,
hogy megtisztelje anyja születési helyét.
Ilona egyszerű
családból származott, Szent Ambrus úgy tudja, hogy apjának vendéglője
volt, s Ilona is ott dolgozott. Itt ismerte meg és vette feleségül
Constantius Clorus, aki 293-ban császár lett; a császárhoz már nem
illett a vendéglős lánya, ezért elbocsátotta és új házasságot kötött
Teodórával. 306-ban Ilona fia lépett a trónra, Nagy Konstantin néven.
Fia maga mellé vette a császári udvarba, s megajándékozta a császárné
címmel, úgyhogy Ilonát ettől kezdve Flavia Julia Helena Augustának
hívták.
A császár
szabad kezet adott anyjának a birodalmi kincstár felett, nevét és képét
ráverette pénzekre. Ilona pedig ezt az új helyzetet jóra használta.
Utazásai során mindenütt törődött a szegényekkel, sokakat kiszabadított a
börtönből és a bányából, másokat visszahívatott a számkivetésből.
Nem tudjuk,
mikor tért meg. Caesareai Euszébiosz szerint a fia térítette meg, ezzel
szemben Szent Ambrus Konstantin megtérítését tulajdonítja anyjának. Egy
bizonyos: Ilona példaszerű keresztény életet élt az erények és az
irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával. Sokszor egyszerű ruhában
vegyült el a hívők között, így vett részt a liturgiában, máskor
szegényeket hívott meg asztalához, és saját kezűleg szolgált föl nekik.
Rendkívül okos asszony volt. Ez főleg akkor mutatkozott meg, amikor a
családban egymást érték a súlyos civódások.
326-ban
szentföldi zarándokútra indult. Végiglátogatta Palesztina szent helyeit,
és templomokat építtetett Betlehemben az Úr születésének helye fölé és
az Olajfák hegyén a Mennybemenetel helyén. A hagyomány szerint
Jeruzsálemben a Golgotán megtalálta a Szent Keresztet és a szenvedés más
eszközeit is. Erről Aquileiai Rufinus (345-410) a következőket írja
egyháztörténetében:
A niceai zsinat
idején Ilona, Konstantin édesanyja, ez a hitével és vallásosságával
egészen egyedülálló asszony isteni intések alapján Jeruzsálembe ment és
az ottaniak segítségével kereste a helyet, ahol Krisztus szent testét
keresztre feszítették.
A helyet azért
nem volt könnyű megtalálni, mert az üldözések idején egy Vénusz-szobrot
állítottak föl a Golgotán, hogy aki Krisztus tiszteletéért odamegy, úgy
tűnjék, Vénuszt tiszteli. Ezért a keresztények elkerülték a helyet, s az
már majdnem feledésbe merült. Amikor Ilona égi jel alapján rátalált a
helyre, eltávolíttatott onnan mindent, ami a pogány kultuszhoz
tartozott, és a mélybe ásva egy sziklaüregben megtalálták a három
keresztet.
A megtalálás
örömét csak az zavarta, hogy a kereszteket nem lehetett egymástól
megkülönböztetni. Ott volt ugyan külön Krisztus keresztjének felirata
is, de nem lehetett meghatározni, melyik kereszthez tartozik. Az emberi
tudatlanság isteni segítségre szorult.
Történt, hogy a
város egyik előkelő asszonya megbetegedett és már a halálán volt.
Makariosz jeruzsálemi püspök, amikor látta, hogy Ilona és a vele lévők
nem tudják eldönteni, hogy a három közül melyik Krisztus keresztje, így
szólt: Hozzátok ide a talált kereszteket és Isten mutassa meg nekünk,
melyik volt az Úré! Ezután a királynéval és kíséretével együtt bement a
beteghez és térdre borulva így imádkozott: 'Uram, ki arra méltattál
minket, hogy az emberi nem üdvösségét egyszülött Fiad a kereszt
elszenvedésével hozza meg, és most szolgálód szívébe sugalltad, hogy
megkeresse azt a boldog fát, amelyen üdvösségünk függött, mutasd meg a
három kereszt közül azt, amely az Úr dicsőségét szolgálta, vagy azt
mutasd meg, mely kereszteken haltak meg a latrok. Mutasd meg azzal, hogy
ez a félholt asszony, ha az üdvözítő keresztje érinti, térjen vissza a
halálból az életre!'
Ezek után
hozzáérintették az asszonyhoz az egyik keresztet, de nem történt semmi.
Hozták a másikat is, de akkor sem történt meg a kért gyógyulás. Amikor
azonban odahozták a harmadik keresztet is, az asszony kinyitotta a
szemét, fölkelt és sokkal fürgébben, mint betegsége előtt, járni
kezdett. Visszanyerte egészségét és magasztalta Isten hatalmát.
A császárné e
jel láttán fogadalmának megfelelően azon a helyen, ahol az Úr keresztjét
megtalálta, királyi pompával ragyogó templomot építtetett. A szegeket,
melyekkel az Úr testét a fára szegezték, elvitte a fiának. Ezekből az
zablát és sisakot csináltatott, melyeket hadviselés közben használt.
A császárné az
üdvöt hozó fa egy részét elvitte fiának, a másik részét ezüst tokba
foglaltatta és ott hagyta Jeruzsálemben. Ezt ma is nagy tisztelettel
őrzik. Jámborságának egy másik jelét is a városban hagyta: meghívta
ebédre az Istennek szentelt szüzeket, s azt mondják, olyan tisztelettel
fogadta őket, hogy szolgálóruhát öltött és maga szolgálta föl a
mosdóvizet, az ételt és az italt. A földkerekség parancsoló urának
édesanyja Krisztus szolgálóinak szolgálója lett.''
Meg kell
mondani, hogy az itt elmondottakról sem Caesareai Euszébiosz, aki jól
ismerte a palesztinai történelmet, sem Jeruzsálemi Szent Cirill nem
szól.
Ilona 80 éves
lehetett, amikor ismeretlen helyen meghalt. Testét Rómába vitték és a
Via Labicana mentén egy kör alaprajzú mauzóleumban temették el. Szent
Ambrus szent emlékezetű nagyasszonynak mondja. A római zarándokok az ő
sírját is fölkeresték.
'Szent Ilona császárné, könyörögj értünk, hogy mindegyikünk rátaláljon a
maga keresztjére, és türelemmel hordozza azt!' Fohász Szent Ilonához
Forrás ~ Internet
