SZENTLECKE

'Isten bűneinkért való áldozattá tette Krisztust, hogy általa megigazuljunk.'

Testvéreim! Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Ezután tehát nem ismerünk senkit emberi szempontból. Ha Krisztust azelőtt emberi módon ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki megbízott minket a kiengesztelődés szolgálatával. Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal. Nem tartja számon vétkeinket. Sőt, ránk bízta a kiengesztelődés tanítását. Tehát Krisztus követségében járunk: Isten maga int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki Istennel. Ő azt, aki bűnt nem ismert, 'bűnné' tette értünk, hogy általa Isten igazságának részesei legyünk. Ez az Isten igéje.

Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből 5. fejezet 14-21.

Forrás ~ Internet