ISTEN TITOKZATOS, REJTETT BÖLCSESSÉGE
Amikor
nálatok jártam, testvérek, nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel
akartam nektek hirdetni Isten misztériumát. Elhatároztam ugyanis, hogy
nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a
megfeszítettről. Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan
mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség
elragadó szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyságából, hogy
hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja.
A
tökéletesek körében azonban mi is bölcsességet hirdetünk. Nem ennek a
világnak a bölcsességét, sem az e világ pusztulásra ítélt fejedelmeiét,
hanem Isten titokzatos, rejtett bölcsességét, amelyet Isten öröktől
fogva megdicsőülésünkre szánt. Ezt senki sem ismerte fel a világ
fejedelmei közül, mert ha felismerték volna, nem feszítették volna
keresztre a dicsőség Urát. Így érvényes az Írás szava: 'Szem nem látta,
fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak
készített, akik őt szeretik.'
Nekünk
azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát,
még Isten mélységét is. Ki ismeri az ember belső dolgait, ha nem a benne
lakó emberi lélek? Hasonlóképpen Isten titkait sem ismeri senki, csak
Isten Lelke.
Mi
nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket, hogy
megismerjük, amit az Isten a kegyelemben ajándékozott nekünk. Erről
beszélünk is, de nem az emberi bölcsesség tanította szavakkal, hanem
ahogy a Lélek tanít, lelki embereknek lelkieket nyújtva.
A
testi ember nem fogja fel, ami az Isten Lelkéből ered. Balgaságnak
tartja, s nem képes megérteni, mert lelkileg kellene megítélnie. A lelki
ember azonban mindent megítél, maga azonban senki ítéletét nem vonja
magára. 'Hiszen ki látta át Isten gondolatait, hogy oktatná őt?' Mi
azonban birtokában vagyunk Krisztus gondolatainak.
Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből 2. fejezet 1-16.
Forrás ~ Internet
