A SZENTÍRÁS OLVASÓJA MEGISMERI A MENNYEK ORSZÁGÁT

Az imádságban megtisztulunk, az olvasásban tanulunk; ha hozzájutunk, jó mindkettőt elvégezni; ha nincs időnk, akkor az imádságot helyezzük az olvasás elé.

Aki mindig Isten jelenlétében akar járni, annak gyakran kell imádkoznia, és gyakran kell olvasnia. Amikor ugyanis imádkozunk, mi szólunk Istenhez; amikor pedig olvasunk, Isten szól hozzánk.

Minden előrehaladás az olvasásból és az elmélkedésből származik. Amit ugyanis nem tudunk, azt az olvasásból tanuljuk meg, amit pedig megtanulunk, azt az elmélkedés által őrizzük meg.

A Szentírás olvasása kettős ajándékot ad: oktatja az értelmet, és elvonva az embert a világ hiúságaitól, elvezeti Isten szeretetére.

Az olvasás iskolája kettőre tanít: egyrészt arra, hogyan lehet megérteni a Szentírást, másrészt pedig arra, hogyan kell hasznosan és ékesszólóan tanítani. Először ugyanis készséget kell szerezni annak a megértésére, amit valaki olvas, és csak ezután válik az illető alkalmassá annak előadására, amit megtanult.

Fontosabb az, hogy az olvasó készségesen teljesítse, amit olvasott, mint az, hogy akár a legnagyobb buzgalmat fejtse is ki a tudás megszerzésére. Kisebb baj ugyanis az, ha nem tudod, mire törekedjél, mint ha nem teszed meg azt, amit már tudsz. Amint ugyanis olvasás által tudást kívánunk szerezni, ugyanúgy, ha már tudjuk a jót, meg is kell azt tennünk.

A Szentírás igazi értelme csakis gyakori olvasás által ismerhető meg, amint meg van írva: Szeresd, akkor felmagasztal téged; tisztességre juttat, hogyha átkarolod (vö. Péld 4, 8).

Minél kitartóbb valaki a Szentírás tanulmányozásában, annál mélyebb tudományra fog abból szert tenni; hiszen a föld is annál bővebb termést hoz, minél jobban megművelik.

Egyeseknek éles eszük van, de elhanyagolják az olvasás gyakorlását; így amit olvasás által megtanulhattak volna, hanyagságukkal megvetik. Másokban viszont megvan ugyan a tudás szeretete, de nehézkes felfogásuk akadályozza őket; akik azonban állhatatosan olvasnak, azok megértik azt is, amit a tehetségesek a restségük miatt nem ismertek meg.

Miként valaki szorgalmas tanulásáért jutalmat nyer, bár lassúbb a felfogása, ugyanúgy, ha valaki Istentől kapott szellemi tehetségét elhanyagolja, ítélet alá fog esni, mivel a kapott ajándékot megvetette, és restségével vétkezett.

A tanítás, noha a fülünkbe bejut, sohasem hatol a szívünkbe, ha nem kíséri azt Isten kegyelme; kívül hangzik el, de bensőleg nem használ. Ha halljuk Isten szavát, az csak akkor jut el szívünk mélyére, ha Isten kegyelme bensőleg érinti lelkünket, hogy Isten üzenetét megértsük.

Szent Izidor püspök Szentenciás könyveiből

Forrás ~ Internet