2019. március 19. – Kedd, Szent József, a boldogságos Szűz Mária jegyese
Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: 'József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!' Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Mt 1,16.18-21.24a
Elmélkedés
A mai napon Szent Józsefet, Szűz Mária jegyesét és Jézus nevelőapját ünnepeljük. József látomásokban ismeri meg a mindenható Isten vele kapcsolatos szándékait és készséggel áll Isten szolgálatába. Elcsodálkozik a rendkívüli eseményeken, ugyanakkor bátran megteszi mindazt, amit Isten kér tőle. Az evangélium szépen bemutatja aggodalmát és engedelmességét, amikor megismeri Mária anyaságának titkát, a születendő gyermek származását. Máté evangélista egyszerűen írja le József lelkületét: 'úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki', azaz megtette, amit Isten kért tőle. Mindennapi kétkezi munkájával szolgálja az Isten Fiát, gondoskodik családjáról. Jogosan feltételezzük, hogy eredetileg más elképzelése volt, amikor eljegyezte Máriát, másként képzelte családi életét, de mindezt kész volt félretenni annak érdekében, hogy Isten szándékainak szolgája legyen. Örömmel vállalja és hűségesen teljesíti azt a küldetést, amire Isten kiválasztotta. Igaz és jámbor jelleméből fakadt engedelmessége. Így válik egész élete szolgálattá és áldozattá. Lelki békességet, engedelmes lelkületet, szolgáló szeretetet, a munka szeretetét tanulhatjuk meg tőle. És tanuljuk meg tőle azt, hogy odafigyeljünk Isten nekünk szóló üzenetére, mert nekünk is van hivatásunk.
© Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján! Amen.
Forrás ~ Internet