URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE ÜNNEPE

'Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: 'Nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta -, s te jössz hozzám?' Jézus ezt mondta: 'Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.' Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: 'Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.' Máté evangéliuma 3. fejezet 13-17.

'Közvetlenül nyilvános tanításának megkezdése előtt, Jézus a Jordán folyónál keresztelő Jánoshoz ment, aki Őt megkeresztelte. Keresztelésekor megnyilatkozott a Szentháromság: az Atya szózata hallatszott az égből, a Fiú a Jordánban testileg volt jelen, a Szentlélek pedig galamb képében szállt alá a megnyílt egekből. Innen ered az ünnep görög neve: Theofánia, vagyis Isten megjelenése. Vízkereszt utáni vasárnapon Jézus megkeresztelkedésének ünneplésével fejeződik be a karácsonyi idő.'

 
'Jézus keresztelkedése epifánia, Istenségének jele. Keresztelkedésével igent mond az Atya akaratára. Ezzel indul földi küldetése, nyilvános működése, hogy megmutassa Isten emberszerető jóságát. 
 
 Vasárnappal befejeződik a karácsonyi ünnepkör: a liturgia Jézus nyilvános működésének kezdetéhez, Jézus megkeresztelkedéséhez vezet bennünket, utána pedig kezdődik az évközi idő nagyböjt előtti része.'
 
'Jézus keresztelkedésében az alázat, a bűnbánat és az ima jelenik meg. Mi is így szeretnénk ma Jézus elé állni. Alázattal, bűnbánattal és imával. Jézus keresztségének ünnepe jelzi, hogy Isten mindenkit meghív a keresztségre, a vele való közös életre. Erősítsük meg Jézushoz való tartozásunkat.'

 Forrás ~ Internet