AZ ÚR AZ EGÉSZ FÖLDÖN KINYILATKOZTATTA ÜDVÖSSÉGÉT
Az
irgalmas, gondviselő Isten elhatározta, hogy az idők teljességében
segítségére jön a romlásba jutott világnak. Krisztusban előre
elhatározta minden nép megszabadítását.
Belőlük
ígért egykor Ábrahámnak, a szent pátriárkának megszámlálhatatlan
ivadékot, akik tőle nem test szerint, hanem hite termékenységéből
származnak. Ezért hasonlította őket az ég csillagaihoz, hogy az összes
nemzet atyjától ne földi, hanem mennyei utódokat reméljenek.
Lépjen,
lépjen csak be a pogányság egész sokasága az ősatyák családjába, és az
Ábrahám Ivadékának adott áldást - amelyet a test szerinti gyermekek
elutasítottak - az ígéret fiai kapják meg! A három bölcs személyében az
összes nemzet imádja a mindenség Alkotóját! Legyen ismert az Isten
nemcsak Júdeában, hanem az egész földön, hogy mindenütt Izraelben nagy
legyen az ő neve (Zsolt 75, 2).
Mi
tehát, szeretteim, akik már jártasak vagyunk az isteni kegyelem
titkaiban, lelki örvendezéssel ünnepeljük zsengéink napját és a pogányok
meghívásának kezdetét! Adjunk hálát az irgalmas Istennek, aki - az
Apostol szerint - arra méltatott minket, hogy részünk legyen a szentek
fényességében. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, és helyet adott
nekünk szeretett Fia országában (Kol 1, 12-13). Hiszen már Izajás
próféta így jövendölte meg: A nép, amely sötétségben jár, nagy
fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak
világosság támad (Iz 9, 1). Ugyancsak ő mondja róluk Istenhez beszélve: A
nemzetek, amelyek nem ismertek téged, segítségül hívnak, és a népek,
amelyek nem tudtak rólad, hozzád menekülnek (vö. Iz 55, 5).
Ezt
a napot Ábrahám látta és örvendezett (vö. Jn 8, 56), mert felismerte,
hogy az ő hitének gyermekei nyernek majd áldást utódában, Krisztusban.
Hitével előre látta, hogy így nemzetek atyja lesz és magasztalta az
Istent: meg volt győződve, hogy Isten elég hatalmas ígéretének
beváltására (Róm 4, 20-21).
Ezt
a napot énekelte meg Dávid a zsoltárokban: Térjen hozzád minden nemzet,
melyet csak alkottál, boruljanak le előtted, Uram, és magasztalják
nevedet (Zsolt 85, 9). És másutt: Megmutatta szabadító hatalmát, és
kinyilatkoztatta igazságosságát a nemzeteknek (Zsolt 97, 2).
Mindezt
abban látjuk megvalósulni, hogy az Úr messze vidékről meghívta a három
bölcset, és csillag által vezette őket, hogy megismerjék és imádják az
ég és föld Királyát. A csillag buzdít minket is, hogy töltsük be azt a
szolgálatot, amelyet ő teljesített: lehetőségeink szerint szolgáljuk azt
a kegyelmet, amely mindnyájunkat Krisztushoz hív.
Szeretteim!
Ebben a törekvésben segítenetek kell egymást! Tündököljetek tehát a
világosság fiaiként, mert Isten országába az igaz hit és a
jócselekedetek által lehet eljutni; a mi Urunk, Jézus Krisztus által,
aki az Atyaistennel és a Szentlélekkel él és uralkodik
mindörökkön-örökké. Ámen.
Nagy Szent Leó pápa beszédeiből
Forrás ~ Internet
