SZENTLECKE
'Isten előtt nem a származás számít, hanem a Krisztusban való élet.'
Testvéreim!
Mi vagyunk Isten választott népe, akik lélekben szolgálunk Istennek,
mi, akik Jézus Krisztusban dicsekszünk. Mi nem a testi származásban
bizakodunk, bár én származásommal is dicsekedhetnék. Ha valaki más úgy
gondolja, hogy üdvössége biztonságban van, mert Izrael népéhez tartozik,
én még inkább vélekedhetnék így magamról. Izrael népéből, Benjámin
törzséből származom. Nyolc nappal születésem után körülmetéltek. Zsidó
vagyok a zsidók közül. Törvénytartó farizeus voltam. Isten egyházát
szenvedélyesen üldöztem. Mózes törvénye szerint feddhetetlenül
törekedtem az életszentségre. Ám amit egykor előnyömnek tekintettem, azt
most Krisztusért értéktelennek tartom. Sőt Uramnak, Jézus Krisztusnak
fölséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Ez az Isten igéje.
Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből 3. fejezet 3-8a.
Forrás ~ Internet