PORRES SZENT MÁRTON SZERZETES - NOVEMBER 3.

'Kemény, alázatos életet élt Márton, a gyógyszerészből lett domonkos szerzetes. Tudását a szegények javára használva mutatta meg Isten bölcsességét a környezetében, és nyerte el a jutalmat, a boldog örök életet. Használjuk fel mi is tudásunkat, tehetségünket környezetünk javára és az Isten dicsőségére'

Porres Szent Márton 1579. december 9-én született Peruban, Limában. Édesanyja néger, édesapja spanyol nemesember volt, ő keverék tipus, úgynevezett mulat volt. Emiatt társadalmilag alacsonyabb szinthez tartozott. Apja is magára hagyta, mert mint kormányzó nem tarthatta házában két mulat gyermekét. Anyja gondos keresztény nevelésben részesítette, Martinico - Mártonka - példaképe lett társainak.

Gyógyszerészetet, borbélymesterséget és seborvosi ismereteket tanult, elismert és jóhírű gyógyítója volt a környék betegeinek. Minden reggel szentmisén vett részt azután sötétedésig betegeivel foglalkozott. A hír és tekintély zavarta, ezért domonkos szerzetes lett, 'oblatus'. 1603. június 2-án vették fel hivatalosan, laikus testvérnek. Ettől kezdve mint betegápoló testvér dolgozott példamutatóan. Társai már ekkor szentnek tartották. A kolostoruk lassan kórházzá változott, elöljárója megütközésére.

Sokat tett a szegényekért, élete kemény és alázatos volt, önfegyelmezése kitűnt, mélységesen tisztelte az Oltáriszentséget. Vezeklése és szigorú életvitele nagyon legyengítette, és amikor 1639 végén tifuszt kapott, szervezete nem bírt ellenállni. 1639. november 2-án halt meg a Hiszekegy imádkozása közben, amikor az - 'és emberré lett' szavakhoz ért. 1837-ben XVI. Gergely pápa boldoggá, 1962-ben XXIII. János pápa szentté avatta. Védőszentje az orvosi és ápolói szervezeteknek.

Példája: 'Nem a származás, vagy szakma fontos! Az Oltáriszentség az Élet kenyere!'

Istenünk, ki Szent Mártont az alázat útján elvezetted a mennyei dicsőségbe, kérünk, segíts, hogy példáját követve mi is méltók legyünk az örök boldogságra!'
 
Forrás ~ Internet