KERESSÜK A BÖLCSESSÉGET!

A bölcsesség többet ér az erőnél, és az okos férfiú a vitéznél. Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! A Mindenható adta nektek a hatalmat, és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.

Jóllehet országának csak szolgái vagytok, mégsem ítéltetek igazságosan, nem tartottátok meg a törvényt, és nem éltetek Isten akarata szerint. Ezért félelmetesen és hirtelenül rátok tört, mert szigorú ítélet vár a hatalmon levőkre. A kicsik irgalomból bocsánatot nyernek, a hatalmasokra azonban kemény büntetés vár. Mert a mindenség Ura senkitől sem tart, és nincs nagyság, amitől félne. Hisz ő teremtette a kicsit és a nagyot, és egyaránt gondját viseli mindegyiknek. A hatalmasokra azonban szigorú vizsgálat vár.

Hozzátok intézem hát szavam, fejedelmek, hogy bölcsességet tanuljatok, és el ne bukjatok! Mert akik a szenttel szentül bánnak, megszentelődnek, és akiket erre megtanítottak, azok meg tudnak majd felelni. Áhítsátok hát szavaimat, és vágyódjatok rájuk, és okulásban lesz részetek. A bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan, könnyen felismerik, akik szeretik, és megtalálják, akik keresik. Már előre megmutatkozik azoknak, akik vágyódnak rá. Aki korán reggel keresni kezdi, nem kell fáradnia, mert ajtajánál ülve találja.

Róla elmélkedni tökéletes okosság, aki érte virraszt, hamar megszabadul a gondtól. Hisz maga megy, s megkeresi azokat, akik méltók rá, barátságosan megjelenik nekik az utakon, és minden szándékukban találkozik velük.

Mert a bölcsesség legbiztosabb kezdete a tanulás utáni vágy; tanulni akarni annyi, mint szeretni a bölcsességet. A bölcsesség szeretete a törvényeinek a megtartása, a törvények megtartása a halhatatlanság biztosítása, s a halhatatlanság eljuttat az Isten közelébe. Így vezet a bölcsesség utáni vágy az uralomhoz. Ha tehát, népek fejedelmei, örömeteket lelitek a trónban és a jogarban, akkor becsüljétek a bölcsességet, hogy örökké országolhassatok!

Hogy mi a bölcsesség, és hogyan keletkezett, elmondom, és nem rejtem el titkát előletek. Sőt inkább kezdetétől fogva megvizsgálom; amit csak tudok róla, nyíltan feltárom, és nem kendőzöm el az igazságot. Nem járok én egy úton az emésztő irigységgel, mert ennek aztán semmi köze sincs a bölcsességhez.

A sok bölcs áldás a világnak, s az okos király jólét a népnek. Okuljatok hát szavaimból, majd hasznát látjátok! 

 Bölcsesség könyve 6. fejezet 1-25.

Forrás ~ Internet