HAVAS BOLDOGASSZONY - AUGUSZTUS 5.
A 431. évi efezusi zsinat után, amelyen Jézus anyját Istenszülőnek nyilvánították, Rómában, az Esquilinus dombon III. Szixtusz pápa (432?-440) templomot építtetett az Istenszülő tiszteletére, ezt később Santa Maria Maggiore bazilikának nevezték. Ez Nyugaton a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére szentelt legősibb templom.
A Szent Szűz római főtemplomának, a Santa Maria Maggiore bazilikának szentelési évfordulóját ünnepeljük ma. A legenda szerint a IV. Szent-ban Liberius pápa idejében az örök városban egy János nevű gazdag particius és felesége elhatározták, hogy vagyonukat a Szent Szűznek ajánlják fel. A Szent Szűz álomban megjelent a házaspárnak és tudtukra adta, hogy azon a helyen, amelyet másnap hó fog borítani, templomot emeljenek tiszteletére. A Szűzanya e szentélyét ezért Havas Boldogasszony bazilikának is nevezik. A felépített bazilikát III. Sixtus pápa díszítette remek mozaik képekkel annak emlékére, hogy az efezusi zsinat 431-ben hittételként hirdette ki Szűz Mária istenanyjai méltóságát.
'Urunk, Istenünk, bocsásd meg irgalmasan vétkeinket, hogy akik saját érdemeinkkel nem dicsekedhetünk, Fiad Szülőanyjának, a Boldogságos Szűz Máriának közbenjárására üdvözüljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet
HAVAS BOLDOGASSZONYHOZ
Szűz Anyánk, Mária, Havihegyünk éke,
Hófehér orcád értünk szomorú,
Hozzád a mélyből bizalommal esdünk,
Kis Jézuskádat imádd érettünk.
Háborúk, vészek dúlták eleinket,
Hitük, s bizalmuk Hozzád menekült,
Hő fogadalmuk szentélyt emelt Néked,
Fájdalmuk, s gyászuk mindjárt megenyhült.
Síró szívünket Tehozzád emeljük,
Végső reményünk Havi Szűzanyánk,
Add Jézuskádat újból hűn szeretnünk,
Engesztelődve mosolyogj le ránk. Amen.
Forrás ~ Internet
HAVAS BOLDOGASSZONY ÉNEK
Havi Boldogasszonyunk, Szűz Mária,
Hozzád száll a sóhajunk, Szűz Mária,
Te tudod a keservünk, látod, mennyit szenvedünk,
Jöjj hát, ne hagyj elvesznünk, Szűz Mária.
Havi napnak szép napján, Szűz Mária,
Sokan jöttünk Tehozzád, Szűz Mária,
Hallgasd meg könyörgésünk, vidd Fiadhoz kérésünk,
Jöjj hát, ne hagyj elvesznünk, Szűz Mária.
Fölkeresett Tégedet, Szűz Mária,
A sok özvegy és árva, Szűz Mária,
Töröld le a könnyeket, enyhítsd fájó sebüket,
Vigasztald hát meg őket, Szűz Mária.
Első szent királyunk is, Szűz Mária,
Néked ajánlott minket, Szűz Mária,
Azért hát, kérünk, vigyázz, ne hagyd elveszni hazánk,
Bús néped hozzád kiált, Szűz Mária.
A betegeinkért is, Szűz Mária,
Tehozzád könyörgünk most, Szűz Mária,
Enyhítsd fájdalmaikat, ne hagyd, hogy kínlódjanak,
Te jóságos Anyánk vagy, Szűz Mária.
Akik messze vannak még, Szűz Mária,
Családtól elszakadva, Szűz Mária,
Hozd vissza a családba, ne legyen annyi árva,
Te irgalmas Anyánk vagy, Szűz Mária.
Akik idegen földben, Szűz Mária,
Pihentek el örökre, Szűz Mária,
Vezesd az ő lelküket szent Fiad országába,
Hogy fönt is áldjanak, Szűz Mária.
Ha majd egykor nekünk is, Szűz Mária,
Utolsót üt az óra, Szűz Mária,
Légy jelen az ágyunknál, az utolsó sóhajnál,
Hogy akkor is mondhassuk: Szűz Mária.
Forrás ~ Internet
Havi Boldogasszonyunk, Szűz Mária,
Hozzád száll a sóhajunk, Szűz Mária,
Te tudod a keservünk, látod, mennyit szenvedünk,
Jöjj hát, ne hagyj elvesznünk, Szűz Mária.
Havi napnak szép napján, Szűz Mária,
Sokan jöttünk Tehozzád, Szűz Mária,
Hallgasd meg könyörgésünk, vidd Fiadhoz kérésünk,
Jöjj hát, ne hagyj elvesznünk, Szűz Mária.
Fölkeresett Tégedet, Szűz Mária,
A sok özvegy és árva, Szűz Mária,
Töröld le a könnyeket, enyhítsd fájó sebüket,
Vigasztald hát meg őket, Szűz Mária.
Első szent királyunk is, Szűz Mária,
Néked ajánlott minket, Szűz Mária,
Azért hát, kérünk, vigyázz, ne hagyd elveszni hazánk,
Bús néped hozzád kiált, Szűz Mária.
A betegeinkért is, Szűz Mária,
Tehozzád könyörgünk most, Szűz Mária,
Enyhítsd fájdalmaikat, ne hagyd, hogy kínlódjanak,
Te jóságos Anyánk vagy, Szűz Mária.
Akik messze vannak még, Szűz Mária,
Családtól elszakadva, Szűz Mária,
Hozd vissza a családba, ne legyen annyi árva,
Te irgalmas Anyánk vagy, Szűz Mária.
Akik idegen földben, Szűz Mária,
Pihentek el örökre, Szűz Mária,
Vezesd az ő lelküket szent Fiad országába,
Hogy fönt is áldjanak, Szűz Mária.
Ha majd egykor nekünk is, Szűz Mária,
Utolsót üt az óra, Szűz Mária,
Légy jelen az ágyunknál, az utolsó sóhajnál,
Hogy akkor is mondhassuk: Szűz Mária.
Forrás ~ Internet
